Szállóigék Az ember tragédiájából

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
(Az Úr, I.)

Két golyó küzd egymás ellen

Összehullni, szétsietni,

S e küzdés a nagyszerű fék

Pályáján tovább vezetni.

(Kar, I.)

Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem.
(Lucifer. I.)

Csak hódolat illet meg, nem birálat.
(Az Úr, I.)

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Lucifer, I.)

Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. -
(Lucifer, I)

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
(Lucifer, I.)

Ah, élni élni: mily édes, mi szép!

És úrnak lenni mindenek felett!
(Éva és Ádám. II.)

Állj meg kecses hölgy,

Engedd egy percre, hogy csodáljalak.
(Lucifer, II.)

Ádám, te félsz?

Tőled, hitvány alak?
(Lucifer és Ádám, II.)



A tett halála az okoskodás.
(Lucifer, II.)


Nem az idő halad, mi változunk,
(Lucifer, III.)

Milljók egy miatt.
(Rabszolga, IV.)

E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
(Ádám V.)

A glória, ha lassan elveszett,

Még megmarad a vérengző kereszt.

(Lucifer, VI.)

Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s múlattatni fog.
(Lucifer, VII.)

A kor folyam, mely visz vagy elmerít,

uszója, nem vezére az egyén.

((Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, mert hogy virrad.))
(Lucifer, VII.)

Vezess, vezess új létre, Lucifer!
Csatára szálltam szent eszmék után,
S találtam átkot hitvány felfogásban,
(Ádám, VII.)

Kétséges rang-e hát szellem és tudás?
(…)

Hol van nemesség más ezen kivűl?
(Ádám, VIII.)

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
(Ádám, VIII.)

Egyenlőség, testvériség, szabadság!

Halál reá, ki el nem ismeri!

(Ádám, A fellázadt nép, IX.)

Bakó ügyes légy - órjást vesztesz el!
(Ádám, IX.)

Ezúttal a nyakazás elmarad.
(Lucifer, X.)

Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál?
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
(Éva, XI.)

A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
(Ádám, XIII.)

Egy ugrás, mint utolsó felvonás...
S azt mondom: vége a komédiának.
(Ádám, XV.)

Anyának érzem, óh, Ádám, magam.
(Éva, XV.)

Megy-é előbbre majdan fajzatom?
(Ádám, XV.)


Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!
(Ádám, XV.)

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
(Az Úr, XV.)