Memoriterek 9-10. évfolyam

(magyar középkor – hiányos!)

Láttyátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk. Isa pur ës chomuu vogymuk. Mënyi milosztben terümtevé elévé miü isemüküt, Ádámut, ës odutta vola neki paradisumut házoá. ës mënd paradisumben volou gyimüsiktûl mundá neki élnië. Héon tilutoá üüt igy fa gyimilsétûl. Gye mundoá neki, mérët nüm énëik. „Isa, ki nopun ëmdül oz gyimilstüül, hálálnék haláláal holsz."

Hadlává choltát terümtevë istentûl, gye feledëvé. Engedë ürdüng intetüínek és ëvek oz tilvut gyimilstüül, ës oz gyimilsben halálut ëvek. ës oz gyimilsnek uly keserüü volá vizë, hugy turkukat migé szokosztya vola. Nüm hëon mugánek, gye mënd üü fojánek halálut ëvek. Horoguvék isten ës vetevé üüt ez munkás világbelé ës lëün hálálnek és pukulnek fészë és mënd üü nemënek. Kik ozuk? Miü vogymuk. Hugy ës tiü láttyátuk szümtükhel. Isa és nüm iggy ember mulchottya ez vermut. Isa mënd ozchuz járou vogymuk. Vimággyuk uromk isten kégyilmét ez lélikért, hugy jorgossun üü neki ës këgyiggyën és bulsássa mënd üü bûnét. ës vimággyuk szent achszin Máriát és boudug Michaël archangyëlt és mend angyëlkut, hugy vimággyonok éretté. ës vimággyuk szent Péter urot, kinek odutt hotolm oudonia és këtnië, hugy ougya mënd üü bûnét. ës vimággyuk mënd szentüküt, hugy lëgyenek neki segéd uromk szinë eleüt, hugy isten iü vimádságuk miá bulsássa üü bûnét. ës szoboducha üüt ürdüng ildetüítûl ës pukul kinzotujátúl, ës vezessë üüt paradisumnyugalmábelí, ës oggyun neki münyi uruszágbelé utot ës mënd jouben részet. ës këássátuk uromkhuz chármul: Kyrie eleison!

Szerelmes brátim! Vimággyomuk ez szëgin embër lilkíért, kit úr ez nopun ez homus világ timnücébeleül mentë, kinek ez nopun testét tümettyük, hugy úr üüt këgyilméhel Ábraám, Izsák, Jákob kebelében helhëzjë, hugy birságnop jutva mend üü szentii ës ünüttei küzikün jou feleül jochtotnia íleszjë üüt. ës tiü bennetük! Clamate ter: Kyrie eleison!

 Mai értelmezés szerint:

Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban [kegye­lemben] teremté elõször [isten] a mi õsünket, Ádámot, és adta vala neki a paradicsomot házul [lakóhelyül]. És a paradicsomban való minden gyü­mölcsbõl, monda neki, hogy éljen, csupán egy fa gyümölcsétõl tiltá el. De mondá neki, miért ne egyék. „Bizony amely napon eszel azon gyümölcsbõl, halálnak halálával halsz." Hallá holtát az ő teremtõ istenétõl, de feledé. Engede az ördög intésének [ösztönzésének] és evék azon tiltott gyümölcsbõl. És azon gyümölcsben halált evék. És azon gyümölcsnek oly keserû vala a vize [leve], hogy a torkát megszakasztja vala. Nem csupán magának, de az õ egész fajának halált evék. Haraguvék isten és veté õt e munkás [veszõdséges, gyötrelmes] világba, és lõn [Ádám] a ha­lálnak és pokolnak fészke, — és az õ egész nemének [kárára kihatóan]. Kik azok? Mi vagyunk. Ahogy ti is látjá­tok szemetekkel. Bizony egy ember sem kerülheti el e vermet. Bizony mind ahhoz járók vagyunk. Kérjük urunk isten kegyelmét e lélekért, hogy irgamazzon õneki és kegyelmezzen és bocsássa meg az õ minden bûnét. És kérjük szent asszony Máriát és boldog Mihály arkangyalt és az angyalokat mind, hogy imádkozzanak érette. És kérjük, szent Péter urat, kinek adatott hatalom az oldásra és kötésre, hogy oldja fel az õ minden bûnét. És kérjük mind a szenteket, hogy legyenek neki segedelmére urunk színe elõtt, hogy isten az õ imádságuk miatt bocsássa meg az õ bûnét,—és szabadítsa meg az ördög üldözésétõl és a pokol kín­zásától, és vezesse õt a paradicsom nyugalmába, és adjon neki a mennyei országba utat és minden jóban részt. És kiáltsátok urunkhoz háromszor: Kyrie eleison!

Szerelmes barátim! Imádkozzunk e szegény ember lelkéért, kit az úr e napon e hamis világ tömlöcébõl kimente, kinek e napon a testét temetjük, hogy az úr õt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelébe1 helyezze, hogy az ítéletnap eljövén az õ minden szentjei és felemelkedettei (választottai) közé jobb felõl való odaiktatás végett felélessze õt! És tibenneteket is! Clamate ter: Kyrie eleison!2

Ti. a mennyországban.

Kiáltsátok háromszor: Uram irgalmazz!

***********************************

Ómagyar Mária-siralom

Eredeti olvasás szerint:

Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedik,
Buol oszuk, epedek.

Választ világumtuul -
Zsidou fiodumtuul,
Ézes ürümemtüül.

Ó én ézes urodum,
Eggyen így fiodum!
Sirou anyát teküncsed,
Buabeleül kinyuhhad!

Szemem künyüel árad,
En junhum buol fárad.
Te vérüd hullottya
Én junhum olélottya.

Világ világa,
Virágnak virága!
Keserüen kinzatul,
Vos szegekkel veretül.

Uh nekem, én fiom,
Ézes mézüül!
Szegényül [szégyenül (?)] szépségüd.
Vírüd hioll vizeül.

Sirolmom, fuhászatum -
Tertetik kiül
Én junhumnok bel bua,
Ki sumha nim hiül.

Végy halál engümet.
Eggyedüm íllyen,
Maraggyun urodum.
Kit világ féllyen!

Ó igoz Simeonnok
Bezzeg szovo ére;
Én erzem ez bútürüt,
Kit níha egíre.

Tüüled válnum [?],
De nüm valállal,
Hul igy kinzassál,
Fiom, halállal.

Zsidou, mit tesz, türvéntelen,
Fiom mert hol biüntelen.
Fugva, husztuzva,
Üklelve, ketve ülüd.

Kegyüggyetük fiomnok.
Ne légy kegyülm mogomnok,
Ovogy halál kináal,
Anyát ézes fiáal
Egyembelû üllyétük!



Mai értelmezés szerint:

Valék siralom-tudatlan.
Siralomtól süppedek (siralomban elmerülök).
Bútól aszok, epedek

Választ világomtól —
Zsidó fiacskámtól,
Édes örömemtõl.

Ó én édes uracskám,
Egyetlen egy fiacskám!
Síró anyát tekintsed,
Bújából kinyujtsad [kihúzzad]!

Szemem könnytõl árad,
Én keblem bútól fárad.
Te véred hullása
Én keblem alélása.

Világ világa,
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel.

Ó nekem, én fiam,
Édes mint méz! [Édesb méznél! (?)]
Szegényül [szégyenül (?)] szépséged,
Véred ürül [patakzik] vízként.

Siralmam, fohászkodásom —
[ezekkel] Terjed [mutatkozik] kívül
Én keblemnek belsõ búja,
Mi soha nem hûl [enyhül].

Végy halál engemet,
Egyetlenem éljen,
Maradjon uracskám,
Kit világ féljen!

Ó igaz Simeonnak
Biztos szava ére [beteljesedett];
Én érzem e bútõrt,
Mit valamikor ígére.

Elválnám tõled,
De ne volna,
Hogy így kínzatol,
Fiam, halálra.

Zsidó, mit téssz, törvénytelen,
Mert fiam bûntelen hal.
Fogva, huzogatva,
Ökleive, kötve ölöd.

Kegyelmezzetek fiamnak,
Ne legyen kegyelem magamnak,
Avagy halál kínjával,
Anyát édes fiával
Egyetemben öljétek!

(Magyar reneszánsz és barokk – hiányos!)

 

CANTIO OPTIMA

Nótája: mindönök meghallják és jól megtanulják...

Siralmas énnéköm tetüled megválnom
Áldott Magyarország, tőled eltávoznom;
Valjon s mikor leszön jó Budában lakásom!


 1557

**********

 

 

TIZENEGYEDIK

BORIVÓKNAK VALÓ

IN LAUDEM VERNI TEMPORIS

az "Fejemet nincsen már" nótájára

1 Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

***************

 

 

 

 

 

 

HARMINCKILENCEDIK

HOGY JULIÁRA TALÁLA, ÍGY KÖSZÖNE NÉKI

az török "Gerekmez bu dünya sensiz" nótájára

1 Ez világ sem kell már nékem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

2 Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kévánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.

3 Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!

4 Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

5 Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvez légy, én fejedelmem!

6 Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

************************

HATVANEGYEDIK

EGY KATONAÉNEK, IN LAUDEM CONFINIORUM

az "Csak búbánat" nótájára

1 Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.

 

***********************************

 

[HATVANHATODIK]

VALEDICIT PATRIAE, ANICIS IISQUE OMNIBUS QUAE HABUIT CARISSIMA

ad notam: "Minden állat dicsér, Úr Isten tégedet" etc.

1 Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!

 

**********************

FULVIÁRÓL

Lettovább Júliát, s letinkább Céliát ez ideig szerettem,
Attól keservesen s ettől szerelmessen vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.

 ****************************

ADJ MÁR CSENDESSÉGET

1 Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!

**********************

PERORATIO

(BEREKESZTÉS)

Véghöz vittem immár nagyhirü munkámat,
Melyet irigy üdő, sem tűz el nem bonthat,
Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat,
Sem az nagy ellenség, irigység nem árthat.

*******************************

 

 

 

 

[AZ IDŐ ÉS HÍRNÉV]

(A kézirat végére illesztett epigrammaciklus)

NEM IROM PENNÁVAL..

Nem irom pennával,
Fekete téntával,
De szablyám élivel,
Ellenség vérivel,
Az én örök hiremet.


BEFED EZ A KÉK ÉG...

Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
órám tisztességes csak légyen utolsó.
Akár farkas, akár emésszen meg holló:
Mindenütt felyül ég, a' föld lészen alsó.

************************

Pars prima
(A Szigeti veszedelem első éneke)

1.
Én az ki azelőtt iffiu elmével
Játszottam szerelemnek édes versével,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Mársnak hangassabb versével

2.
Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Europa rettegte szablyáját.

*************************

 

 

 

 

 

 

Memoriterek 9-10. évfolyam

(magyar felvilágosodás – klasszicizmus, szentimentalizmus, rokokó – hiányos!)

"Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós , de idegenen sohase..." 1777

**********************

Az igaz Bölcs.

Nézd a' búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
míg üres; és ha megért, földre konyíttya fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskola gyermek,
míg a' tellyes eszű Bölcs megalázza magát.

(1806.)

 *******************

A NAGY TlTOK.

Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot'.

**********************

Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél

"Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind..."

 **************************

A franciaországi változásokra

(Kassán, 1789)

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

 

A látó

Vidulj, gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.

(1791)

 

(1794-ből))

Az estve

A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,
Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
Haldokló súgári halavánnyá lésznek,
Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.

...

Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?

...

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.

...

Akit tán tolvajjá a gonosz világ tett,

Mert gonosz erkőlccsel senki sem született.

...

Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Melynek én örökös főldesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.

 

**************************

Zsugori uram

Esmérek én egy vént. - Ki az: - Neve nincsen:
Régen eladta már aztat is a kincsen;
Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. -

 **********************

Konstancinápoly
...

Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!
Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?

...Természet! emeld fel örök törvényedet,
S mindenek hallgatni fogják beszédedet.
E kézzel fogható setétség eltűnik,
Az éjnek madara húholni megszűnik.

...

***************************

((1795-ből))

Magyar! hajnal hasad!

Vége van már, vége a hajdani gyásznak,
Lehasadoztak már a fekete vásznak,
Melyeket a fényes világosság előtt
A hajdani idők mostohás keze szőtt.

...

Örvendj, hogy elmúlván a setét éjszaka,
Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka.

...

Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat,
Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat.

*******************************

((1796-97-ből))

A boldogság

Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat

*************************

Szegény Zsuzsi, a táborozáskor

Estve jött a parancsolat
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.

...

*************************

((1803-ból))

A rózsabimbóhoz

Nyílj ki, nyájasan mosolygó
Rózsabimbó! nyílj ki már,
Nyílj ki; a bokorba bolygó
Gyenge szellők csókja vár.

*********************************

Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

********************************

A tihanyi ekhóhoz

Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.

***************************

A reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
 

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

*****************************

Magyar klasszicizmus, szentimentalizmus és romantika

(Berzsenyi és Kölcsey)

A KÖZELÍTŐ TÉL

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.

...

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam, még alig illetem
Egy-két zsenge virágait.

...

[1804 után]

***********************

A MAGYAROKHOZ

1807

Forr a világ bús tengere, oh magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti

**************************

1810 körül

A MAGYAROKHOZ

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajúl?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorúlt hazádon?

 ****************************

OSZTÁLYRÉSZEM

Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.

**********************

NAPOLEONHOZ

Nem te valál győző, hanem a kor lelke - szabadság,
Mellynek zászlóit hordta dicső sereged.

...

[1814]

 ********************************

ELFOJTÓDÁS

Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még…

*********************************

HIMNUSZ

A magyar nép zivataros századaiból.

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
 

Szánd meg, Isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar szentimentalizmus és romantika

(Kölcsey és Vörösmarty)

VANITATUM VANITAS

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

...

1823. február-április

*********************

HUSZT

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Cseke, 1831. december 29.

***************************

EMLÉKLAPRA

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.

Pozsony, 1833. június 14.

 **************************

ZRÍNYI MÁSODIK ÉNEKE

Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.

...

Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;

1836

*******************************

ZALÁN FUTÁSA (1825)

Első ének

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl…

********************

SZÉP ILONKA

A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

...

"Éljen hát a hős vezér magzatja,
Addig éljen, míg a honnak él!
De szakadjon élte pillanatja,
Melyben attól elpártolni kél;
Egy király se inkább, mint hitetlen:
Nyűg a népen a rossz s tehetetlen."

…

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása liliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.

1833 októbere előtt

*****************************

SZÓZAT

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.



Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

1836

*************************

A MERENGŐHÖZ

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?

...

Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

1843. február vége - március eleje

**************************

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,

...Miért e lom?...

Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit....

Országok rongya! könyvtár a neved,
… Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

...

De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?

...

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,

...

És mégis - mégis fáradozni kell.

...

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?

...

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

…


Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

1844 vége

*****************************

AZ EMBEREK

Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

1846. május előtt

************************

ORSZÁGHÁZA

A hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem hazája;

...

1846. június - augusztus (?)

*************

ELŐSZÓ

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm - s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lőn, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélegzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialudt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.

És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?

Baracska, 1850 - 1851 telén, télutóján

**********************************

 

CSONGOR ÉS TÜNDE

Első felvonás

Kert. Középett magányosan virágzó tündérfa áll, alatta Mirígy kötözve ül. Csongor jő.

Csongor

Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.

...

Második felvonás

(Hármasút vidéke)
Kalmár: Itt van zsebemben a tündérvilág,

Fejedelem: Tündérhon ott van, ahol én vagyok.

Tudós: Költők világa, szép tündérvilág,
Mi kár, hogy álom, gyermeknek való!

Ötödik felvonás

Éj

Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.
-
Sötét és semmi vannak: én vagyok,
A fény elől bujdokló gyászos Éj.

 -

Tűr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni…

-

A Mind enyész, és végső romjain
A szép világ borongva hamvad el;
És hol kezdve volt, ott vége lesz:
Sötét és semmi lesznek: én leszek,


A kísérő leánykák mindinkább elvonulnak, míg utóbb nem látsznak. Azonban az aranyalma hull, s messziről imez ének hallatik:

Éjfél van, az éj rideg és szomorú,
Gyászosra hanyatlik az égi ború:
Jöjj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem.

 ***********************